English (United Kingdom) Hungarian (formal)



Kezdőlap

 

A világ fejlett országaiban a gazdasági növekedés hajtómotorjává a szolgáltatási ágazat vált, a GDP mintegy 70% - 80 %-át termeli meg, és ugyanilyen arányban veszi ki a részét a foglalkoztatásból. Az ügyfelek ma egyre inkább „megoldásokat”, és nem egyszerűen termékeket keresnek. A szolgáltatások piacán a verseny több fronton folyik – hatékonyság, kreativitás, rugalmasság terén – és csupán az intenzív kutatás és innovációs tevékenység az egyetlen módja annak, hogy egy vállalat komoly versenyelőnyre tegyen szert.

 

Ez a változás egy új tudományt is teremtett, melyet Service Science, Management and Engineering-nek (SSME), röviden szolgáltatástudománynak hívunk. Az SSME olyan interdiszciplináris megközelítésmódot igényel, amely feltételezi a humán- és a technológiai tudás közös értékteremtő képességét. Az SSME képzés fontosságát már világszerte számos ország felismerte, intenzíven folynak a kutatások és egyre több felsőoktatási intézmény indít ilyen jellegű képzéseket.


Alapítványunk célja, hogy együttműködve  az üzleti világ, a politikai és oktatási szféra szereplőivel
  • támogassa a szolgáltatásokkal foglalkozó tudományos tevékenységet,
  • segítse a szolgáltatóipari képzések tartalmi és szakmai megújulását,
hogy mielőbb korunk munkaerőpiaci elvárásainak megfelelően képzett szakemberek álljanak rendelkezésre. 



Félezer, szolgáltatóipari ágazatokban történő munkavégzésre felkészített munkatárs



2011. november 28-án került sor az alapítvány utóbbi 3 éves munkáját meghatározó  „Szolgáltatóipari alapképzés  országos megvalósítása” projekt zárórendezvényére. A képzés a munkaerő-piacon kulcsfontosságú kompetenciák és készségek egymásra épülő fejlesztését segíti. 2009-ben a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatást biztosított arra, hogy a komplex program keretében 2011 novemberéig 500 fő pályakezdő, munkanélküli, munkaerőpiacra visszatérni kívánó kismama, rehabilitált személy, illetve már szolgáltatásban dolgozó fejlesztése valósulhasson meg.

Bővebben...
 
SZTMK Konferencia – 2011. május 31.

Fókuszban a felkészült munkatárs –a szolgáltatási munkatárs országos képzési program eredményei 

 

 Helyszín: Avis Group Business Support Centre Kft. (1027 Budapest, Henger u. 2.).

 

A Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány 2011. május 31-én konferencia keretében számolt be a szolgáltatási munkatárs országos képzési programjának sikeréről, tapasztalatairól. A rendezvényen előadást hallhattak arról, hogyan látják a szolgáltató szektor vállalatai a felnőttképzés jelenlegi helyzetét, hogyan mérhető az eredményesség a képzésekben, mennyiben igazolta vissza a képzések utáni sikeres elhelyezkedések számával a munkaerőpiac a fejlesztő program létjogosultságát. A konferencia résztvevői  megismerhették, miképpen alkalmazta a képzést egy nemzetközi piacokon működő szolgáltató központ a munkaerő utánpótlás biztosítására.  Az előadók prezentációi az alábbiakban letölthetők.  

Bővebben...
 
Hamarosan állást keres? Szeretné magát fejleszteni?

 

Alapítványunk a munkaerőpiacon gyakran alkalmazott Assessment Center/Értékelő Központ eljárás alapján felméri, Ön mennyire hatékony munkaerő a szolgáltatásokban, melyek a fő erősségei és mely kompetenciákban igényel további fejlesztést.

Ismerje meg, hogy zajlik egy kiválasztási folyamat, amelyben a meghirdetett állásokra pályázókat megszűrik! Jelentkezzen kompetencia- és készségmérésünkre itt.

 

.





Feliratkozás az SZTMK hírlevelére

Név:
E-mail cím:
Leiratkozás

Hallgatóink / oktatóink mondták

„Én úgy látom – általános munkát keresőként – hogy minden cég, vállalat, gyár, irodák normális állásai olyan irányba haladnak, hogy ügyfélszolgálatban, vállalati kommunikációban, adattárkezelésben kell képzettnek, vagy tapasztaltnak lenni. Ez a tanfolyam azt mutatja meg, hogy van ez a mai változó időkben.” (Garzó Mihály)

Kapcsolat

Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány

Postacím: H-1396 Budapest, Pf. 477.
Tel: (+36) 1 371 0068
Fax: (+36) 1 205 3318

info@sztmk.hu

 

Címünk:

1061 Budapest,

Andrássy út. 17. III. 11

 

Ügyfélfogadási rend:
hétfő 10 - 13
kedd 10 - 13
szerda 10 - 13
csütörtök 10 - 13
péntek 10 - 13

Intézmény-akkreditációs lajstromszám:
AL-2527

 


Hirdetés



Támogatja a Joomla!. Hosted by petend. Valid XHTML and CSS.